Az egyik már olyan régóta volt ott, hogy mumifikálódott. Évek óta panaszkodtak egy miskolci ház lakói, mert az egyik lakásból elviselhetetlen bűz áradt. A rendőrök februárban viszont két holttestet is találtak a lakásban: egy akkor néhány napja halott 50-60 év körüli férfiét és egy nőét, akinek a holtteste már mumifikálódott …
Tovább...Daily Archives: 2019-04-28
Gyerekekkel gyűjt aláírásokat a Fidesz egy iskola bejáratánál
Az Alfahír olvasója küldte ezt a képet arról, hogy egy újpesti iskolánál fiatal lányok, elmondása szerint maximum 15 évesek állnak a Fidesz standja mögött, és gyűjtik az aláírásokat Orbán Viktor programjának támogatásához. A kormánypárt egyébként a vasárnapi kiskaput használta ki, ugyanis a nemzeti köznevelésről szóló törvény vonatkozó paragrafusa csak az …
Tovább...A Jobbik átfogó megoldási javaslatokat kínáló európai parlamenti programot ajánl
Négy hét múlva, május 26-án tartják az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választását. A választást március 1-jén írta ki Áder János köztársasági elnök. Ahogy azt szombaton megírtuk: már most annyi magyar jelezte, hogy külföldről adná le szavazatát, mint 2014-ben a jelentkezési határidő lejártakor. Bencsik János országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetének elnöke vasárnapi közleményében …
Tovább...Nem alternatíva a patkányozás, a Fidesz szavazói ugyanolyan áldozatok
Az MSZP-es Bangóné Borbély Ildikó patkányozása ismét megmutatta, hogy valami nem stimmel a magyar közéletben, aminek viszont nem okozói, sokkal inkább elszenvedői a Fidesz szavazói – ugyanakkor az állampárt politikusa, “újságírói” rendkívül sokat tettek azért, hogy elfogadottá vált a gyűlöletbeszéd, a trágárság. Ez alapján nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy ugyanolyan elvtelenség a …
Tovább...Orbán szerint még nem is tudjuk, hogy Pekingben milyen nagy nap volt Magyarország számára is
Orbán Viktor az Egy övezet, egy út kezdeményezés zárt körben zajló csúcstalálkozóján vesz részt Pekingben. Szombaton már beszámoltunk arról, hogy milyen „négy tanulságot” fogalmazott meg a Kelet és Nyugat viszonyával kapcsolatban a miniszterelnök, illetve a Budapest-Belgrád közötti vasútvonal fejlesztéséről is kiderült néhány újabb részlet. Közben Orbán Viktor Facebook-oldala is frissült, így megtudhattuk, hogy Pekingben összefutott Vlagyimir Putyin orosz …
Tovább...Május 1-jén lép trónra Japán új császára
A trónról lemondó Akihito császárt Naruhito herceg követi, május 1-jén örökli meg az uralkodói jelvényeket, köztük a szent kardot és az ékszereket. Trónra lépési ceremóniáját várhatóan október 22-én tartják, ezzel zárul majd le az átmenet időszaka. Naruhito trónra lépése új hivatalos uralkodói érát jelent, sorrendben a 248. kezdete lesz, amely a reiva, vagyis a „gyönyörű harmónia” nevet …
Tovább...Túlélőhorrort ígér a Trónok harca következő epizódjának rendezője
Miguel Sapochnik, aki a Trónok harca eddigi olyan jelentős epizódjait rendezte, mint a Rideghon (5. évad 8. rész), vagy éppen a Fattyak csatája (6. évad 9. rész), a 8. etapban a sorozat újabb mérföldkövét hozza el a rajongóknak. Az Éjkirály ugyanis megostromolja Deres várát, az összecsapás pedig a tévétörténet eddigi …
Tovább...Svéd pszichiáter: “A megengedő szülők valódi szörnygenerációkat hoznak létre”
David Eberhard svéd gyermekpszichiáter szerint egy igazi tragédia következhet be, ha a szülők mindennek eleget tesznek, amit csak a gyerekek akarnak. Ilyen esetben a gyerekek a fejükre nőnek, minden percben a kívánságukat lesik, ezáltal megfosztják saját magukat a szabadságtól. A szakértő a svéd társadalmat vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy …
Tovább...Árverezik a Fidesz-közeli portál kaposvári szerkesztőségének berendezését
Vidéken is divat lett, hogy a propagandamédia egyszerűen figyelmen kívül hagyja a jogerős bírósági ítéleteket. Most Kaposváron kell végrehajtást kérnie a felperesnek, a közpénzzel remekül ellátott tulajdonosok pedig a jelek szerint inkább hagyják veszni a kiadói eszcajgot. A Fidesz-média lejárató kampányainak áldozatai a gyakran több éves, sokszor kétséges kimenetelű bozótharcot …
Tovább...Film készül Szabó Győző drogos időszakáról
370 millió forint támogatást ítélt meg a Magyar Nemzeti Filmalap a Szabó Győző 2012-es, Toxikoma: tíz év drogvallomásai című könyvéből készülő produkcióra, írja a Blikk. A filmben Szabót Molnár Áronalakítja, a forgatás július elején kezdődik. A színész állítólag azért nem vállalta a felkérést, mert nem szeretné újra átélni élete legnehezebb időszakát a szerepben. A produkció alkotói és szereplői …
Tovább...