Hektáronként 40 ezer kilogramm gyümölcsöt termelnek az ültetvényeken. A göcseji Németfaluban élő Horváth László 1992-ben kezdett gazdálkodni, majd 2015-ben családi összefogással teremtette meg hatalmas gyümölcsöskertjének alapjait, írta a Zaol. A kezdetekben a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott pályázati lehetőségeket kihasználva versenyképes almatermesztő gazdaságot hoztak létre, melyben a hagyományos gyümölcstermesztés módszereit ötvözték …
Tovább...Daily Archives: 2019-05-19
Tudtam, hogy az atya molesztálni fog, de belementem, hogy védjem az öcsémet
Ez egy történet a több száz nyilvánosságra került molesztálási ügy közül, melyben papok bántalmaztak gyerekeket – és az esetek többségét be sem jelentik. Csak összeszorult gyomorral lehet végignézni a pedofil papokról szóló lengyel botrányfilmet, amelyet alig pár nap alatt több mint tizenötmillióan láttak, és amelyben szembesítik a bűnösöket áldozataikkal. – …
Tovább...FALUJÁRÁS X. SZULOK
Oldalunk mindig is pártolta azt a gyakorlatot, hogy a politikusok legyenek ott az emberek között, ne egy hermetikusan elzárt üvegbúra alól szemléljék a világot. Ne csak akkor fényképezkedjenek, amikor valamit fel kell avatni, vagy válogatott közönség számára kell szépeket mondani, hanem legyenek ott esőben- tűző napsütésben is az utcán, a …
Tovább...Orbánék nem válaszoltak a Strache-botrány őket érintő kínos részére
Péntek este hatalmas belpolitikai botrány tört ki Ausztriában: a Spiegel és a Süddeutsche Zeitung videofelvételeket mutatott be egy 2017-es ibizai találkozóról. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, az azóta alkancellári rangra emelkedett Heinz-Cristian Strache a választások előtt néhány hónappal közbeszerzési győzelmeket ígért egy állítólag Vlagyimir Putyinhoz bekötött orosz nőnek, ha az megveszi Ausztria legbefolyásosabb bulvárlapját, és a …
Tovább...CSOK-buktatók: több van belőlük, mint gondolná
Olvasói megkeresések alapján már írtunk róla, milyen apróságokon és kevéssé ismert részletkérdéseken múlhat, hogy elbukik a CSOK-kérelem az otthonteremtéshez. Ilyen például, hogy nem lehet a CSOK-os lakásba bejelenteni vállalkozást, hiába abból élnek a szülők. Hogyha nincs külön fűtés a fürdőszobában, vagy nem minden szoba fűtött, akkor nem biztos hogy kiadja az előírt …
Tovább...Gyöngyösi: Orbán is lebukott, nem csak Strache
A Jobbik elnökhelyettese és EP-listavezetője szerint Orbán Viktor kedvenc osztrák politikusa, Heinz-Christian Strache nemcsak saját magát buktatta le korrupciós-oligarchás megbeszéléseivel, hanem az Orbán-kormányt is. Gyöngyösi Márton az Alfahírnek eljuttatott közleményében emlékeztet rá, hogy Strache magyar mintára állíttatta volna az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szolgálatába Ausztria legnagyobb bulvárlapját. A Strache körüli botrány péntek este robbant ki, miután a Spiegel és a Süddeutsche Zeitungcímű …
Tovább...Hónapok óta hiába várnak bérükre a felszámolás előtt álló Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. dolgozói
A tavalyi évben robbant a hír, miszerint tönkremegy a 400 embernek munkát adó, nagy múltú kávéfőző- és lámpagyár, a szarvasi Szarvasi Vas-Fémipari Zrt., ahol idén januárban állt le a termelés, miután a vállalat minden dolgozóját kirúgták. A Jobbik követelte, hogy a kormány segítsen az elbocsátott alkalmazottakon, ám a Fidesz nem …
Tovább...ZEBRA TERV A GYALOGOSOK BIZTONSÁGÁÉRT
Somogy megyében is zajlott a baleset-megelőzési kampány. Országos ellenőrzés-sorozatot hirdetett az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága Zebra tervelnevezéssel 2019. május 14-e és május 17-e között, melynek célja a figyelemfelhívás volt a közúti közlekedés legvédtelenebb résztvevőire, a gyalogosokra. A kampány időszaka lejárt, azonban továbbra is kérjük a közlekedés valamennyi résztvevőjét, hogy figyeljenek egymásra és …
Tovább...Schwarzeneggert izomból hátba rúgták Afrikában
Arnold Schwarzenegger az Arnold Classic Africa testépítőverseny apropóján utazott a Dél-afrikai Köztársaságba. Amikor a Johannesburgban található Sandton Kongresszusi Központban fotózkodott a rajongókkal, egy férfi felugorva rúgta hátba Schwarzeneggert. A támadót azonnal ártalmatlanították, az ex-testépítő és kormányzó színésznek úgy néz ki, hogy nem esett baja. (Independent)
Tovább...Erdogan orosz légvédelmi rakétarendszert vásárol
“Már eldöntött kérdés, hogy Törökország Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert vásárol Oroszországtól” – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton, azt is jelezve, hogy Ankara és Moszkva a jövőben közösen fog gyártani Sz-500-as rakétarendszereket. A török államfő leszögezte: az Sz-400-as megvásárlása immár “lezárt ügy”. Ezzel lényegében megerősítette már korábban is bejelentett …
Tovább...