A hétfői ülésnapon a hazai munkavállalók helyzetéről is szó esett az országgyűlésben. A hellodelsomogy.hu olvasóinak nem kell különösebben bemutatni, hogy térségünk milyen iszonyatos gondokkal küszködik. A dolgozó errefelé sokszor nem egyéb, mint kifacsarható, agyonhajszolt cseléd. A Jobbik Somogy megyei parlamenti képviselője, Ander Balázs újfent felvillantotta az érme másik oldalát, amikor a kiábrándító helyzetről beszélt. A néppárti honatya facebbok-oldalán megosztotta a felszólalás videóját is. Ezt így tesszük mi is, s változtatás nélkül idézzük a hozzá fűzött kommentjét is.
A Jobbik képviselőcsoportja határozottan kiáll a magyar dolgozók körülményeinek javítása mellett. Sajnos, a kormányzati dicshimnuszok nem írják le a valóságot. Azt a valóságot, amely szerint az is előfordulhat a mai Magyarországon, hogy valaki 4000 forintot kapjon napi 12 órányi munkája után. A Fidesz a baloldallal együtt közösen fújta a neoliberális szociopata nótát, ami szerint hazánknak az alacsony bérek és a megnyírbált munkavállalói jogok jelentik a kiutat. Ezért lefegyverezték a szakszervezeteket, a munkásokat pedig feláldozták a tőkeérdekek oltárán, hogy olcsó és engedelmes bérrabszolgákkal szolgálják azt ki.Ezzel szemben mi azt mondjuk, hogy a mostani Munka Törvénykönyvét a szemétkosárba kell hajítani, és új szakszervezeti valamint sztrájktörvényt kell írni.De mindenekelőtt párbeszédet kell kezdeményezni az érdekvédelmi szervezetekkel is. A Jobbik kormányra kerülve biztosítani fogja a szakszervezeti vezetők jogi védelmét és munkaügyi ellenőrzési jogkört adunk az érdekvédelmi szervezeteknek.
P. R.