Otthon / Egészségügy / A kormányszóvivő szerint az iskolakezdést is veszélyeztetné az enyhítés

A kormányszóvivő szerint az iskolakezdést is veszélyeztetné az enyhítés

A koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló intézkedések enyhítése kockázatos lett volna, és akár a szeptemberi iskolakezdést is veszélyeztethette volna – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a fideszes M1-en. 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón közölte, hogy érvényben maradnak a járvány elleni védekezést szolgáló intézkedések.

Szentkirályi Alexandra kiemelte, hogy míg a környező országokban emelkedik a megbetegedések száma, addig Magyarországon az intézkedéseknek köszönhetően még mindig jók az adatok, “kontrollálni tudjuk a járvány terjedését”.

Ugyanakkor – az operatív törzs ajánlása alapján – arra jutottunk, hogy bármilyen enyhítés, így az ötszáznál több résztvevős zenés-táncos rendezvények engedélyezése is nagyon kockázatos volna

– tette hozzá.

Azt mondta, arra készülnek, hogy szeptemberben hagyományos módon kezdődik el a tanév

A kormányszóvivő megismételte: a nyár a fesztiválok ideje, a zenészek a korlátozások miatt sok fellépéstől elesnek. A kormány ezért 5,3 milliárd forintos támogatást nyújt a zenészeknek. A keretből garázskoncert-sorozat indul, amelynek felvételeit mindenkinek elérhetővé teszik. Állítása szerint a programot a Magyar Turisztikai Ügynökség bonyolítja le.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: