Megjelent a parlament honlapján az a törvényjavaslat, amelynek értelmében 2022. május 31-ig meghosszabbítaná a kormány a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet. A javaslatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be. Az indoklás szerint „Magyarország Európa egyik legeredményesebb oltási programjával küzd a koronavírus-világjárvány ellen. Az új vírusvariánsok azonban korábban nem tapasztalt gyorsasággal és következményekkel terjednek Európa-szerte. A negyedik …
Tovább...Daily Archives: 2021-11-24
Az MTI szerint a választási szavazatszámlálás politikai akció, így nem adták ki a Jobbik közleményét
Megtagadta a Jobbik kedd esti közleményének kiadását a Magyar Távirati Iroda Országos Sajtószolgálata – tudta meg lapunk az ellenzéki párt sajtóosztályától. A közmédia szerint a kommüniké a szabályzatuk 14.7. pontjába ütközött. A Jobbik közleménye ismertette (volna), hogy az EBESZ válaszolt Lukács László Györgynek, a párt alelnökének levelére. A dokumentum szerint januárban megfigyelőik …
Tovább...A kormány szerint “Brüsszel továbbra is ugyanabba az irányba halad”, úgyhogy kiderült: nem állt meg
Pedig nagyon próbálták megállítani. 134 nemzeti konzultációval például. Az illegális migráció kérdésében Brüsszel ugyanabba az irányba halad, mint korábban – emelte ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán. Menczer Tamást a többi között annak apropóján kérdezték, hogy kedden Budapesten tanácskoznak …
Tovább...Fizetéskönnyítő programokat vár a bankoktól Matolcsy
A jegybank elvárja a pénzügyi intézményektől, hogy a törlesztési moratóriumból kikerült vagy abban részt nem vevő ügyfelek esetleges fizetési nehézségeinek kezelésére dolgozzanak ki fizetéskönnyítő megoldásokat – tájékoztatta legújabb vezetői körlevele tartalmáról a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MTI-t. A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy az ügyfeleknek közérthető tájékoztatást …
Tovább...Újabb másfél milliárd forinttal nőtt a kórházak adóssága
Az orvosegyetemekkel együtt a kifizetetlen számlák összege már szeptemberben is több volt, mint 40 milliárd forint. Október végén 31,8 milliárd forintot mutatnak a Magyar Államkincstár (MÁK) által publikált adatok a szeptember végi 30,3 milliárd forint után. A kórházi ellátáshoz mintegy 4500 kis- és közepes vállalkozás járul hozzá Magyarorszgon. A már …
Tovább...Most úgy tűnik, már csak a természetes fertőződés állíthatja meg a vírust
Amikor még nem léteztek védőoltások, az emberre veszélyes vírusok okozta pandémiák akkor csillapodtak le, amikor a kórokozó elvégezte a pusztítást, és már nem volt kit megfertőznie. Mivel a SARS-CoV-2-es koronavírus ellen hosszú ideje nem növekszik a populációs átoltottság, és lezárásokat sem rendelt el a kormány, most is arra lehet számítani, …
Tovább...Meghalt Csűrös Karola
Csűrös Karola 85 éves korában elhunyt – írja a 24.hu a Madách Színház bejelentése alapján. ,,A Madách Színház mély megrendüléssel tudatja, hogy elhunyt Csűrös Karola színművésznő. (…)Csűrös Karolát a Madách Színház saját halottjának tekinti. Karcsika, sosem felejtünk el” – búcsúzik tőle a teátrum. A művésznő két éve szenvedett súlyos balesetet, amikor otthonában elesett és …
Tovább...Nem hatott Orbán Viktor kegyelmi kérelme az Európai Bizottságra
Mint arról korábban beszámoltunk, nyílt levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnök, hogy függessze fel az Európai Bizottság a többek között a magyar kormány ellen is indított kötelezettségszegési eljárásokat, mert azok szerinte aláássák a tagállamok területi és nemzeti integritása, valamint polgárai biztonságának védelmét célzó intézkedéseit. Az Euronews szerint a kormányfő levele nem hatott, az Európai …
Tovább...60 milliós bicikliút: hétvégén felavatták, csak az a baj, hogy el sem készült
Bicikliút építése helyett biciklizhetővé nyilvánították a főutat Herend és Szentgál között, valamint építettek három pihenőt. Mindezt 60 millió forint uniós támogatásból valósították meg, amit a közlekedésbiztonság fejlesztésére kaptak – erről számolt be a RTL Klub Híradója. A helyi fideszes képviselő, Ovádi Péter közösségi oldalán még fotók is megjelentek, amin az átadó után …
Tovább...Az EBESZ megfigyelői januárban Magyarországra érkeznek a voksturizmus veszélye miatt
Az Országgyűlés a múlt héten szavazta meg azt a javaslatot, amely az eddigieknél is szélesebb kapukat nyithat a voksturizmus előtt. A jogszabály-módosítás lényege, hogy megváltoztatja a lakóhely fogalmát, ennek megfelelően a lakóhely egy kapcsolattartási címmé változik, amely esetében az ottélésnek csak a vélelme lesz meg. A fiktív lakóhely létesítése vagy az abban való közreműködés így nem …
Tovább...