Az Alkotmánybíróság elkaszálta az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 2017. évi módosításának számos elemét, ezért e rendelkezéseket megsemmisítette. Az alapvető jogok biztosa azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettessel egyetértve, úgy ítélte meg, hogy az erdőtörvény módosítása elsősorban az …
Tovább...Daily Archives: 2020-06-16
Ander a vasúti járatriktításról: “Igazi tőrdöfés ez a magyar vidék szívébe”
“Az állam nem kegyet gyakorol vidéki polgáraival, amikor működteti a vasutat, hanem a kötelességét teljesíti.” – mondta a parlamentben Ander Balázs, aki nem mástól, mint Fónagy Jánostól idézett. Mint ismert, a jelenlegi kormánypártok politikusa – még ellenzékben – élesen tiltakozott a szocialista-szabaddemokrata kormányok vidékpusztító vonalbezárásai ellen, ám hatalomra kerülve a …
Tovább...Betétdíjassá teheti a kormány a PET-palackokat – magyarhang.org
– Attól félek, hogy itt még csak most kezdődik a feketeleves: visszaesett az élelmiszer kiskereskedelem például, és ha az visszaesik, akkor van igazán nagy baj a gazdaságban – mondta a Pénzcentrumnak Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz tulajdonos-ügyvezetője a járványt követő gazdasági válságról. – Ha az emberek már élelmiszert, ásványvizet, innivalót sem nagyon …
Tovább...Az Origó rávilágított, miért volt durva a vasárnapi vihar Budapesten: Karácsony Gergely!
Sokan Soros Györgyöt emlegették, de végül is a fideszes narartíva összefüggéseit ismerve, az sem áll távol a valóságtól. Szóval: Vajon megtett-e mindent Karácsony Gergely, hogy ne terítse le Budapestet a vihar? – teszi fel a kérdést az Origó vezércikke. És az Origó vezércikkei olyanok, hogy a kérdéseket meg is tudják ám …
Tovább...A zimbabwei kormány kétmillió dollárt próbálhatott meg tisztára mosni Magyarországon – 444.hu
A helyi sajtó értesülései nyomán írt arról a G7, hogy az Interpol gyanúja szerint Magyarországon keresztül próbálhatott meg tisztára mosni kétmillió dollárt a zimbabwei kormány. A zimbabwei értesülések szerint a kormány a koronavírus-járványt kihasználva túlárazva szerez be teszteket és védőfelszereléseket olyan cégektől, melyek a zimbabwei elnökhöz, Emmerson Mnangagwához köthetők. A megrendelések állítólag eleve szabálytalanok …
Tovább...Jobbik: Felelőtlen a kormány, hogy több pénzt szán az augusztus 20-i rendezvényre, mint a Lánchíd felújítására
Sajtóközleményt adott ki a Jobbik azok után, hogy kiderült a kormány a háromnapos Szent István-fesztiválra több pénzt szán, mint a Lánchíd esetleges felújítására. A jobboldali ellenzéki párt közleményét változtatás nélkül olvashatják: “Követeljük a kormánytól, hogy az augusztus 20-ára szánt pénzt fordítsák a Széchenyi Lánchíd felújítására, és hagyjanak fel a felelőtlen gazdálkodás elvével, hisz a híd …
Tovább...Maruzsa: Akár a szombati munkanapokon is jöhet a távoktatás – hvg.hu
Még vizsgálják a járvány miatt bevezetett távoktatás tanulságait, de pár információt már elcsepegtetett a köznevelési államtitkár arról, mit tartanának meg a tantermen kívüli digitális munkarendből. A köznevelési államtitkár a TV2-ben beszélt arról a tanévzáró kapcsán, hogy mit lehet az idén tavasszal alkalmazott „digitális munkarendből” átemelni a következő tanévre. Maruzsa Zoltán szerint rengeteg pozitív visszajelzést kaptak az …
Tovább...„Az egy megkérdőjelezhetetlen szentség, hogy nem rontunk be családostul az iskolába, és ott nem verjük agyba-főbe a tanárt, aztán pont. Nem kell ezen vitatkozni, ez a normális!”
Sokszor éri a vád az ellenzéket, hogy dacból sem támogat semmi olyan javaslatot, ami a kormánytól indul ki. Erre azonban alaposan rácáfolt a jobbikos Ander Balázs. Frakciójuk mind az iskolarendőrség, mind pedig a bűncselekményt elkövető fiatalok után járó családi pótlék elvonását támogathatónak tartja. Tudni kell, hogy a 8000 feladatellátási …
Tovább...Deutsch Tamás megmondja mi a rasszizmus: az, amit az Európai Unió csinál Magyarországgal – 444.hu
Az amerikai antirasszista tiltakozás-hullámból kinövő, Nyugat-Európában elsősorban az Egyesült Királyságban és Belgiumban aktív szobordöntő mozgalomról, és Magyarország európai uniós megítéléséről eregethette az éterbe a gondolatait Deutsch Tamás, fideszes európai parlamenti képviselő az Euronews kérdéseire. Nem esett nehezére összekötni a két témát. Deutsch szerint a rabszolgatartó és gyarmati múlthoz kötődő, vagy nyíltan rasszista nézeteket …
Tovább...Közel 900 ezer magyar fogorvosi ellátása bizonytalan a kevés praxis miatt
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ adatai szerint júniusban a fogorvosi alapellátásban tizenegy praxis szerződése szűnt meg. Áprilisban a tartósan betöltetlen fogorvosi praxisok száma 235 volt, májusban 246, júniusban pedig 288 – írta a Világgazdaság kedden. Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke a lapnak elmondta, hogy az összes üresen álló praxis …
Tovább...